Az állatok jótékony hatása a gyermekekre
Számos tanulmány foglalkozik azal, hogy az állattartásnak, az állatok közelségének mekkora szerepe van a gyerekek fejlődésében és ez milyen előnyökkel jár. Az állatok oldják a feszültséget és csökkentik a magány érzetét. Segítik a gyermekek fizikai és szellemi fejlődését, illetve a társas kapcsolatok kialakításában is segithetnek.
- Egy állat csodálatosan tudja fejleszteni a szociális készségeket. Egy gyermek álalában szívesebben megy oda és áll szóba olyan gyerekekkel, akik éppen egy kisállattal játszanak, vagy valamilyen állat van a közelükben. Még egy félénkebb gyerek is könnyebben megnyílhat ilyenkor, ugyanis már van egy közös kapcsolódási pont, a kisállat.
- Ahogy a gyermekek nőnek, érdeklődésük is egyre nagyobb a különböző állatok iránt. Ez a tudásvágy arra ösztönzi őket, hogy minél többet kérdezzenek, olvassanak, tanuljanak. Felébred bennük a tanulási vágy, amit a szülők támogathatnak azzal, hogy kérdésikre válaszolva segítenek minél többet megtudni egy bizonyos állatról és annak jellemzőiről.
- Az állatok simogatása nyugtató hatással van a gyerekekre. Stresszhelyzetben már maga az állat jelenléte is képes csökkenteni a stresszérzést.
- Az állatról való gondokodás, a vele való törődés növeli a kissebbek önértékelését.
- A háziállatok kifejezetten jó hallgatóságnak bizonyulnak, akik ítélkezés nélkül végighallgatják a gyermekek élményeit, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak.
A legtöbb család életében eljön az a pont, mikor a gyermekük egy kis bundás pajtásra vágyik.
Felnőttként jól tudjuk, ez mekkora felelősséggel jár, ezért nem mindig egyszerű a döntés.
Erre nyújtanak remek alternatívát az állatsimogatók, farmok, ahol a gyermekek találkozhatnak állatokkal anélkül, hogy bővülne a család egy négy lábú társsal.
A nálunk pihenőknek lehetősége van kilátogatni a 100 hektáros farmunkra, ahol számos állat megtalálható.
A kisállatra vágyó gyerkőcnek itt lehetősége van találkozni kutyusokkal, lovakkal, alpakával, tehenekkel, kecskékkel és farmunk más 4 lábú lakójával. Örökbe fogadhatja a kisállatokat, nevet adhat nekik… Egy biztos, maradandó élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Remek testi és lelki felöltődés lehet az egész családnak, nem érdemes kihagyni 🙂
Ajánlott bejegyzések
- Felüdülés tetőtől talpig: a masszázs 2024.04.28. 15:35 - A passzív kikapcsolódást aktívan segítő wellness ma már nem volna teljes masszázsszolgáltatások nélkül. Szállodánkban kifejezetten odafigyelünk arra, hogy minden vendég… ... Bővebben
- Így legyen gondtalan a kutyás nyaralás 2023.06.01. 09:42 - Ahogy mondani szokás, mi magyarok is „nyugatiasodunk” el. Ennek az egyik része az is, hogy a családok a kutyákra már… ... Bővebben
- A szorongás hatásai a szerveztre- miért fontos pihenni, relaxálni? 2022.09.26. 13:07 - Életünk feszes, egyre gyorsuló tempója, az elvárásoknak való szüntelen megfelelni akarás nagy terhet ró teherbíró képességünkre. Sokan másodállást, otthon végezhető… ... Bővebben