0-24+36 30 383 5969
  • HU
  • EN
  • DE
0

Az állatok jótékony hatása a gyermekekre

2021.02.13. 17:22

Számos tanulmány foglalkozik azal, hogy az állattartásnak, az állatok közelségének mekkora szerepe van a gyerekek fejlődésében és ez milyen előnyökkel jár. Az állatok oldják a feszültséget és csökkentik a magány érzetét. Segítik a gyermekek fizikai és szellemi fejlődését, illetve a társas kapcsolatok kialakításában is segithetnek.

 

  • Egy állat csodálatosan tudja fejleszteni a szociális készségeket. Egy gyermek álalában szívesebben megy oda és áll szóba olyan gyerekekkel, akik éppen egy kisállattal játszanak, vagy valamilyen állat van a közelükben. Még egy félénkebb gyerek is könnyebben megnyílhat ilyenkor, ugyanis már van egy közös kapcsolódási pont, a kisállat.
  • Ahogy a gyermekek nőnek, érdeklődésük is egyre nagyobb a különböző állatok iránt. Ez a tudásvágy arra ösztönzi őket, hogy minél többet kérdezzenek, olvassanak, tanuljanak. Felébred bennük a tanulási vágy, amit a szülők támogathatnak azzal, hogy kérdésikre válaszolva segítenek minél többet megtudni egy bizonyos állatról és annak jellemzőiről.
  • Az állatok simogatása nyugtató hatással van a gyerekekre. Stresszhelyzetben már maga az állat jelenléte is képes csökkenteni a stresszérzést.
  • Az állatról való gondokodás, a vele való törődés növeli a kissebbek önértékelését.
  • A háziállatok kifejezetten jó hallgatóságnak bizonyulnak, akik ítélkezés nélkül végighallgatják a gyermekek élményeit, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak.

A legtöbb család életében eljön az a pont, mikor a gyermekük egy kis bundás pajtásra vágyik.

Felnőttként jól tudjuk, ez mekkora felelősséggel jár, ezért nem mindig egyszerű a döntés.

Erre nyújtanak remek alternatívát az állatsimogatók, farmok, ahol a gyermekek találkozhatnak állatokkal anélkül, hogy bővülne a család egy négy lábú társsal.

A nálunk pihenőknek lehetősége van kilátogatni a 100 hektáros farmunkra, ahol számos állat megtalálható.

A kisállatra vágyó gyerkőcnek itt lehetősége van találkozni kutyusokkal, lovakkal, alpakával, tehenekkel, kecskékkel és farmunk más 4 lábú lakójával. Örökbe fogadhatja a kisállatokat, nevet adhat nekik… Egy biztos, maradandó élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Remek testi és lelki felöltődés lehet az egész családnak, nem érdemes kihagyni 🙂

Ajánlott bejegyzések

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close