A gőzfürdő jótákony hatásai
A szauna és a jakuzzi mellett a gőzkabinok is egyre gyakrabban megtalálhatók a wellnessel rendelkező szállodák kínálatában.
A gőzkabin hatása egyedülálló a szervezet számára, nem véletlenül használták előszeretettel már az ókori Görögországban is, és folytatták, továbbfejlesztették a hagyományt a rómaiak és a törökök.
A gőzkabin nem olyan forró, mint a szauna, és nem kell állandóan melegíteni, mint a jakuzzit, ezért használata gazdaságos, kímélő és nagyon egészséges.
Akik rendszeresen járnak gőzfürdőbe, biztosan tapasztalták már, hogy mennyire jó hatással van a testünkre, hiszen a szív- és érrendszer mellett számos területen javítja szervezetük működését… A gőz nemcsak relaxál és feltölti az embert energiával, hanem jó hatással van az egészségre és a szépségre is.
Mi történik a szerveztünkben a gőz hatására?
A meleg hatására a szervezet elkezd izzadni, mert így próbálja a belső hőmérsékletét megtartani. Megemelkedik a test hőmérséklete 1-1,5 °C -al, ami azzal jár, hogy felgyorsul a vérkeringés, nő a pulzusszám, és a hő hatására kitáguló ereknek köszönhetően csökken a vérnyomás.
A gőzkabin jótékony hatásai:
- Javítja a vérkeringést – A forró gőz jó hatással van a szív- és érrendszerre. Idősebb emberek körében végzett vizsgálat szerint, a gőzfürdő javítja a vérkeringést, különösen a végtagokban.
- Csökkenti a vérnyomást
- Csökkenti a stresszt
- Tisztítja a légutakat – A magas hőmérsékletnek és páratartalomnak köszönhetően segít enyhíteni olyan betegségeket, mint például tüdőasztma, hörghurut, felső légúti hurut, rekedtség.
- Jótékonyan hat a bőrre – A forró gőz javítja a bőr vérellátását, kitágítja a pórusokat, tisztítja a bőrt.
Mint látjátok nagyon sok jótékony hatása van, de fontos a gőzkabin szabályait betartani! Nem szabad lázasan, betegen használni, alkoholt fogyasztani a használat előtt és nagyon kell figyelni a megfelelő folyadékpótlásra. A gőzfürdőt nem használhatják akiknek keringési problémájuk, szívbetegségük, alacsony- vagy magas vérnyomásuk van, cukorbetegségben vagy epilepsziában szenvednek!
Most már csak az a kérdés, hogy hol lehet gőzfürdőzni? Természetesen, NÁLUNK! 🙂 A hotel vendégei egész itt tartózkodásuk alatt élvezhetik bizánci gőzfürdőnk jótékony hatásait.
Ajánlott bejegyzések
Így legyen gondtalan a kutyás nyaralás 2023.06.01. 09:42 - Ahogy mondani szokás, mi magyarok is „nyugatiasodunk” el. Ennek az egyik része az is, hogy a családok a kutyákra már… ... Bővebben
A szorongás hatásai a szerveztre- miért fontos pihenni, relaxálni? 2022.09.26. 13:07 - Életünk feszes, egyre gyorsuló tempója, az elvárásoknak való szüntelen megfelelni akarás nagy terhet ró teherbíró képességünkre. Sokan másodállást, otthon végezhető… ... Bővebben
Testet átmozgató, lelket simogató – Mit ad neked a jóga? 2021.05.27. 11:46 - Napjainkban az egyik legelterjedtebb mozgásformának számít a jóga, számtalan pozitív hatásának köszönhetően. A „jóga” szanszkrit eredetű szó, azt jelenti: összekötés,… ... Bővebben